Vércsoportok és a koronavírus – mi az összefüggés?

Vércsoportok és a koronavírus – mi az összefüggés?

Vércsoport-kérdés: más betegségeknél is számít


 

A tanulmány szerzői azzal kezdik munkájukat, hogy rámutatnak: a pontos dokumentációnak köszönhetően a járvány kezdete óta igen nagy mennyiségű adat halmozódott fel a koronavírusos megbetegedésekkel és azok lefolyásával kapcsolatban, a kutatók pedig a kezdetek óta azon igyekeznek, hogy feltárják mindazokat a kockázati tényezőket, amelyekkel az egyes páciensek esetében számolni lehet. Ilyenek például az életkori és nemi sajátosságok, illetve annak ténye, hogy az adott beteg túlsúllyal vagy esetleg valamilyen krónikus betegséggel él-e. Tekintettel arra, hogy bizonyos megbetegedések szempontjából komoly jelentősége van a vércsoportnak, ezúttal az óriási adathalmazból ezeket az információkat szűrték ki, hogy általános következtetéseket vonhassanak le.

 

 

A vércsoport-antigének számos szempontból kiemelt, közvetlen szerepet játszanak a fertőzések tekintetében, többek között a vírusrészecskék sejten belüli terjedésében. Nem véletlen hát, hogy a területet már korábban is vizsgálták, és összefüggéseket fedeztek fel a vércsoportok és a bakteriális, virális, sőt parazitás fertőzések között is.

 

Tanulmányok és limitációik


 

A COVID-19-fertőzésekkel kapcsolatos tanulmányok számos ország különböző betegeinek adatait használták fel annak érdekében, hogy kellően széles spektrumon vizsgálódhassanak. A kutatások döntő része egybehangzóan összefüggést lát az egyes vércsoportok és a koronavírus-fertőzések között, ám abban a kérdésben már eltérnek egymástól, hogy mely vércsoportok jelentenek nagyobb kitettséget a súlyos megbetegedéssel szemben. Noha a kilencből öt tanulmány szerzői ezt nem támasztják alá, négy tanulmány határozottan talált összefüggést az egyes vércsoportok és a betegség lefolyásának súlyossága között. A kórházi ápolást igénylő betegeket vizsgáló kutatók szerint a 0 és Rh-negatív vércsoportú páciensek nagyobb arányban védettek a fertőzéssel, a súlyos megbetegedéssel és akár a halálos kimenetellel szemben is, egy nagyszámú kínai mintát vizsgáló kutatás pedig az A-vércsoportúakat találta a legkitettebbeknek a súlyos megbetegedéssel szemben. Egy ugyancsak kritikus állapotú pácienseket vizsgáló tanulmány kifejezetten az A és AB-vércsoportúak esetében mutatta ki nagy számban invazív terápia szükségességét, a legnagyobb adattömeget feldolgozó kutatás pedig alátámasztotta azt a feltevést, hogy a 0-vércsoportú emberek élvezik a legnagyobb védettséget.

 

A fentiekből látható, hogy bár a különböző adathalmazt vizsgáló tanulmányok részeredmények tekintetében eltérő konklúziókra jutottak, bizonyos stabil tendenciák azonban szerencsére jól megfigyelhetők. Tájékozódásunkat segítheti tehát, ha azt tudjuk, hogy az A-vércsoport hajlamosít a megfertőződésre, míg a 0 és az Rh-negatív vércsoport esetében jelentősen kisebb a megbetegedés esélye. A betegség lefolyásában vagy a halálozási esélyek tekintetében ugyanakkor jelen tudásunk szerint nincs megalapozott összefüggés az egyes vércsoportokkal.

 

Forrás: Relationship between blood type and outcomes following COVID-19 infection