Gyakorlatok otthonra
Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a COVID-19 nagyobb mértékben sújtja azokat az embereket, akiknek az átlagosnál gyengébbek a légzőizmaik. Ilyenek lehetnek az idősek, a túlsúllyal élők, a cukorbetegek vagy a szív- és tüdőbetegek. Minden valószínűség szerint a súlyosabb fokú tüdőgyulladás kialakulásában is szerepe van a légzőizmok kimondottan nagy mértékű, olykor légszomjhoz is vezető terhelésének a szűnni nem akaró, heves, száraz köhögésből adódóan.
A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának és Fizioterápia Tanszékének szakemberei szerint nem csak az éppen köhögésrohamokkal küzdő betegeknek érdemes légzőgyakorlatokat végezni az izmok célzott erősítése érdekében, hanem kifejezetten ajánlják azoknak is, akik a tüdőgyulladásból már felépültek ugyan, de továbbra is hasznukra válhat a meggyengült légzőizmok karbantartása.
Mozgással az egészségért
Az ajánlás szerint naponta legalább háromszor érdemes légzőgyakorlatokat elvégezni, melynek segítségével két-három hét alatt jelentős eredményt tudunk elérni. Amennyiben egészségesek vagyunk, a prevenció másik fontos alappillére – a légzőizmok célzott erősítése mellett – a rendszeres, tetőtől talpig átmozgató testmozgás, amely ugyancsak karbantartja a szívünket, tüdőnket, fokozza a keringést és növeli az általános állóképességet. Mindez pedig jelentős mértékben képes pozitívan befolyásolni egy esetleges későbbi fertőzésből való felgyógyulást. Ha a fentiekkel minden nap aktívan dolgozunk az egészségünkön, bízhatunk benne, hogy lehetőségeinkhez mérten minden megtettünk, hogy csökkentsük a súlyos megbetegedés kockázatát.
VIDEO: Légzőizomtonra a tudőgyulladás legyőzéséért
A koronavírussal fertőzött betegek otthoni ápolásáról itt talál további hasznos információkat.
Forrás: https://semmelweis.hu/hirek/2021/02/25/miert-fontos-es-hogyan-erosithetjuk-legzoizmainkat-otthon-video/