Jön a negyedik hullám: mire számíthatunk, ha még egyetlen oltást sem kaptunk?

Jön a negyedik hullám: mire számíthatunk, ha még egyetlen oltást sem kaptunk?

 

A „delta hullám”

A negyedik hullámot az Indiában detektált, ún. delta variáns okozza, mely a becslések szerint augusztusban már Magyarországon is domináns koronavírus törzsként volt jelen. Mivel ez egy sokkal gyorsabban terjedő vírustörzs, nem meglepő, hogy a számítások alapján az őszi időszakra a fertőzéseknek akár 70%-át is adhatja a delta variáns, ami egy újabb, erősödő járványhullámhoz vezet.
Minthogy a delta variáns tüskefehérjéjében több mutációt is tartalmaz, csaknem ugyanakkora esélye van az újrafertőződésre azoknak is, akik korábban már átestek a betegségen, mint azoknak, akik még nem találkoztak a vírussal, illetve akik nem vettek fel egyetlen oltást sem. Az ő szervezetüket gyakorlatilag teljesen felkészületlenül érheti majd ez a sokkal agresszívabb variáns. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy sokkal rövidebb idő alatt, egészen minimális kontaktus során is képes átjutni egyik emberről a másikra, tehát az a kb. három millió ember, aki Magyarországon nem vette fel az oltását, lényegesen kevésbé tudja majd egyéb óvintézkedések, úgy mint a maszkviselés, a távolságtartás, vagy a gyakori kézmosás segítségével elkerülni a megbetegedést.

 

Védettség a betegséggel szemben, de milyen áron?

Való igaz, hogy aki megfertőződik, majd kigyógyul a betegségből – legalábbis egy rövid időre – a szervezete által termelt antitesteknek köszönhetően védett lesz a koronavírussal szemben. Amit viszont nem tudunk, az az, hogy aki a delta variánssal találkozik először, mire számíthat a betegség lefolyása tekintetében. A Lancet folyóiratban megjelent brit kutatás az alfa és a delta vírustörzs által okozott megbetegedéseket vetette össze igen nagy, csaknem 45 000 fős mintán, melyben a vizsgált betegek medián életkora 31 év volt. Az eredmény pedig aggasztó: a delta variáns nagyobb arányban okozott súlyos megbetegedést a 20 és 45 év közötti korosztály körében, mint ahogyan az korábban tapasztalható volt. Ráadásul közöttük immár a kórházi kezelés szükségessége is kétszer gyakoribbnak bizonyult, mint az alfa variáns okozta járványhullám idején.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a jelenleg használatban lévő gyógyszerek messze nem olyan hatékonyak, mint az oltás általi megelőzés, a rendkívül gyorsan terjedő új vírustörzs miatt pedig egy hosszabban elhúzódó járványhullámra kell számítanunk. A szakemberek egybehangzóan figyelmeztetnek arra, hogy ebben a hullámban immár nagyságrendekkel nagyobb veszélynek vannak kitéve az oltatlanok, mint az oltottak. Mindenkit arra biztatnak, hogy még idejében vegyék fel az oltásaikat, mielőtt a minden eddiginél veszélyesebbnek bizonyuló delta variánssal találják magukat szemközt.

 

Forrás:

https://www.cdc.gov/mmwr/volumes/70/wr/mm7034e5.htm?s_cid=mm7034e5_e&ACSTrackingID=USCDC_921-DM64319&ACSTrackingLabel=Early%20Release%20-%20Vol.%2070%2C%20August%2024%2C%202021&deliveryName=USCDC_921-DM64319

https://www.thelancet.com/journals/laninf/article/PIIS1473-3099(21)00475-8/fulltext

https://index.hu/tudomany/2021/08/27/merkely-bela-a-negyedik-az-oltatlanok-hullama-lesz/