Beteg a gyermekem – de vajon COVID-fertőzésről van szó?

Beteg a gyermekem – de vajon COVID-fertőzésről van szó?

Akinek kisgyerekei vannak, az minden bizonnyal szembesült azzal, hogy idén ősszel mindenféle fertőző betegség sokkal intenzívebben tarolt a kicsik körében, mint ahogyan azt gyakorlott szülőkként megszokhattuk. Egyes vélemények szerint a lezárások, a távolságtartás, a nyári szünet, illetve a fokozott higiéniás védekezési módok miatt a gyerekek elszokhattak az őket egyébként természetes módon, állandóan körülvevő mikróbáktól, baktériumflórától. Az őszi tanévkezdéssel és a hideg idővel belső terekbe zsúfolt gyerekek tehát most sokkal hevesebben reagálhatnak a tipikus, szezonális felsőlégúti fertőzésekre. Ezzel párhuzamosan és a világjárvány hatására érthető módon a különböző oktatási-nevelési intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék is sokkal szigorúbban veszik a tünetes gyerekek lehetőség szerinti elkülönítését, illetve otthon tartását. A fokozott óvatosság és a mindannyiunkban ott lapuló gyanú ellenére szerencsére elmondhatjuk, hogy rengeteg gyanús esetben nem COVID-fertőzésről van szó – hiszen ugyanúgy cirkulálnak a közösségekben a régi, „jól megszokott”, többé-kevésbé ártalmatlan vírusok is.

 

Honnan tudhatom biztosra, hogy COVID, vagy sem?

Mostanra ugyanakkor már egyre kisebb meggyőződéssel lehet tipikus COVID-tünetekről beszélni, a delta variáns elterjedésével – különösen a kisgyerekek esetében – annyira szerteágazóvá váltak a koronavírusos megbetegedés tünetei a láztól és köhögéstől kezdve a kötőhártyagyulladásig és hasmenésig, hogy teljes bizonyosságot csak egyféleképpen nyerhetünk, méghozzá specifikus COVID-teszttel. Ez az egyetlen biztos módja annak, hogy kiszűrjük ezt a vírust a sokmillió másik közül. Egy-egy gyanús tünet megjelenésekor szerencsére már nem szükséges feltétlenül szűrőállomást keresni, időpontot foglalni, a teszteléshez bárhova elmenni a gyerekkel, mivel a patikákban kapható antigén gyorsteszttel mi magunk, a saját otthonunkban alig tizenöt perc alatt letesztelhetjük a gyermekünket.
A legfontosabb, amit tudnunk kell a tesztválasztás előtt, hogy azokban az esetekben, amikor a betegséget akarjuk kiszűrni, a vírus antigénjét kimutató Antigén gyorstesztet kell keresnünk (szemben a szervezet védekezőképességére utaló Antitest gyorsteszttel).
Antigén teszt esetén két típusból választhatunk: az orrnyálkahártyából vett mintát, valamint a nyálmintát használó változatokat. Noha a Biosynex Antigén gyorstesztje rendkívül megbízható eredményt ad, ráadásul a mintavételi pálcát sem kell a PCR-tesztek esetében megszokott módon magasan felhelyezni az orrnyílásban, a néhány centiméternyi mélységben levett minta is megfelelő, mégis a legkisebbek számára, kiváltképpen az óvodás és bölcsődés korosztályban, a sikeres tesztelés érdekében mindenképpen ajánlott a nyáltesztet választani. Ennek használatakor ugyanis a mintavétel kellemetlensége nem okozhat semmilyen traumát, ráadásul bízhatunk benne, hogy magát a szükséges mintát is biztonsággal kinyerhetjük: míg a köpőcső használata egyik kisgyereknek sem okozhat különösebb nehézséget, addig laikus szülőként nagy ellenállás mellett a pici orrokból mintát levenni, nos, ez már nem kis kihívást jelent!
A nyálteszt érzékenysége és hatékonysága felől is megnyugodhatunk, ugyanis ha a gyermeknél már intenzív tünetek jelentkeznek – ami miatt eleve gyanút fogtunk és a tesztelés mellett döntöttünk – bízhatunk abban, hogy COVID-fertőzés esetén bőven elegendő vírusrészecskét ürít a gyermek szervezete ahhoz, hogy a gyorsteszt nagy biztonsággal kimutassa azt.
 

A „csendes” fertőzések

Van még egy, mostanában kevésbé közszájon forgó előnye is annak, ha gyermekeinket időről időre teszteljük, akár házi körülmények között: méghozzá a tünetmentesen zajló, ún. „csendes” fertőzések kiszűrése. Noha a harmadik hullám statisztikáiból egyértelműen kitűnik, hogy a járvány immár egyre nagyobb mértékben érinti a jelenleg még oltatlan gyerekeket, összességében úgy tűnik, hogy továbbra is a legkisebbek körében a legnagyobb a teljesen tünetmentes, emiatt észrevétlen fertőzések aránya. Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy adott esetben a gyerekek ne hordoznák és adnák tovább családtagjaiknak a vírust. A rendszeres teszttel történő ellenőrzés tehát a család és a szűk környezet többi tagját is védheti!