Amit az antitestekről tudnunk kell

Amit az antitestekről tudnunk kell

 

Az emberi szervezet mindenfajta fertőzéssel szemben az immunrendszer segítségével veszi fel a küzdelmet – ez a koronavírussal kapcsolatban sincs másképp. Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik le bennünk, amikor egy korábban nem ismert kórokozóval találkozunk a fertőzés pillanatától egészen a gyógyulásig, és azon is túl, érdemes közelebbről megismerkednünk az antitestekkel.
 

Az immunválaszok

 A koronavírus jelenléte az emberi szervezetben újkeletű jelenség, ezért a tudásunk jelenleg is folyamatosan bővül a témában. Tagadhatatlanul vannak még a témának felfedezésre váró területei, hosszútávú vizsgálatokat végezni pedig egyelőre nem nyílt mód. Ahogyan azonban az idő telik, úgy áll a kutatók rendelkezésre egyre több adat és vizsgálati eredmény. Ezek közül is kiemelt figyelmet kapnak az immunitás kérdéséhez kapcsolódó vizsgálatok, hiszen az immunitás kialakulása a betegség lefolyásában egyéni szinten is nagyon fontos, továbbá ebből tudunk következtetni a járvány jövőbeni alakulására is.
 
Szervezetünk bármilyen új vírussal találkozva az immunrendszer védekezését veti be: elsőként minden esetben a velünk született immunválaszt adjuk a fertőzésre, emellett működik az ún. szerzett immunitás, amelynek lényege az adaptivitásában rejlik, tehát kiemelten fontos minden új kórokozóval - így a koronavírussal - szembeni küzdelem során.
 

Az antitestek jelentősége

Minden a szervezetünkbe kerülő molekula – így a COVID-19 vírus is –, amelyet az immunrendszerünk idegen anyagként azonosít, immunválaszt vált ki, melynek célja, hogy ezt a nem saját anyagot eltávolítsa. Ezt a feladatot végzik el az antitestek az idegen anyag, vagyis az antigén megkötésével és semlegesítésével, megakadályozva a szervezet többi sejtjébe való bejutást.
 
Az antigénnel való találkozást követően először az IgM nevű antitest jelenik meg, melyet nemsokkal később az IgG vált fel, hogy azután hosszan velünk maradjon: a fertőzés után még igen sokáig, egyes esetekben akár évekig termelődő IgG antitestnek nagy szerepe van abban, hogy egy vírussal szemben kialakulhat az immunitásunk.

 

A hosszan emlékező memóriasejtek

Az immunválasz során a fentieken túl memóriasejtek is keletkeznek: ezek feladata, hogy folyamatos készenlétben várják az antigén újabb felbukkanását. Ebben az esetben nem kell a teljes folyamatnak újraindulnia, hiszen az „emlékező” memóriasejteknek köszönhetően már egy sokkal gyorsabban és intenzívebben aktiválódó immunválaszra számíthatunk. A hétköznapokban ez annyit jelent, hogy ha ismét találkozunk egy vírussal, amit korábban már leküzdöttünk, a szervezetünk emlékezni fog az eredeti „élményre”, hadba hívja a megfelelő antitesteket, így nem fogunk újból megbetegedni.
 
Brit kutatók 2020. május és december között havonta vettek vérmintát COVID-betegektől, majd ezek elemzésével jutottak arra a következtetésre, hogy az esetek igen nagy részében, mintegy 88%-ban a szervezetben a megfertőződést követően legalább 6 hónapig kimutathatók az IgG antitestek. Ennek következtében a fertőzésen átesett betegek vélhetően kb. fél évig védettséget élveznek az újrafertőződéssel szemben.
 
Ha a megváltozott mindennapokban szeretnénk saját magunkat biztonságban tudni, akkor az IgG és IgM antitesteket vérből kimutató Biosynex koronavírus-gyorsteszttel bármikor könnyen és nagyon gyorsan, otthoni körülmények között is megbizonyosodhatunk róla, hogy kapcsolatba kerültünk-e a COVID-19 fertőzéssel, és szervezetünk jelenleg is termel-e antitesteket.