A legfontosabb kérdéseink egy új variáns felbukkanásakor, hogy vajon fertőzőbb, illetve halálosabb-e, mint elődje volt, továbbá, hogy a jelenleg használt vakcinák mekkora védelmet nyújtanak vele szemben. A kutatók az új vírusgenom izolálásával ezekre a kérdésekre keresik a választ a lehető legrövidebb idő alatt annak érdekében, hogy minél pontosabb elképzelésünk lehessen arról, hogy milyen hatása lesz az új mutánsnak az életünkre. Korántsem mindegy ugyanis, hogy a korábban ismert vírustörzsekre fejlesztett oltóanyagok nyújtotta védelmet egy új variáns ki tudja-e játszani, illetve hogy mennyire súlyos tünetekkel járhat a megbetegedés, s ezzel összefüggésben milyen terhet róhat az egészségügyre éppúgy, mint a társadalom egészére.
A helyzet pedig sajnos nem éppen biztató: amit jelenleg az omikron variánsról tudunk, annak fényében úgy tűnik, „a helyzet nagyon érzékeny, és számos kimenetele lehet” – összegezte a The Guardiannek Rowland Kao, az Edinburgh University professzora.
A WHO nyilvántartása szerint a legújabb koronavírus-variánst már 38 országban detektálták, de egyelőre nem jelentettek az omikronnal összefüggésbe hozható halálesetet. A delta variáns okozta járványhullám és a nagyszámú súlyos megbetegedéssel való küzdelem közepén az omikronról szóló aggasztó hírek hatására számos ország szigorította a beutazási feltételeit, és újabb – részleges – lezárásokat vettek fontolóra.
Az omikron terjedése a Dél-Afrikai Köztársaságban már riasztó mértékben felgyorsult: míg november 26-án 3402 fertőzöttet regisztráltak, addig december 1-jén már 8561-re ugrott fel ez a szám. Egy Nature-ben megjelent cikkben az omikron fertőzőképességét a deltáénak 3-6-szorosára becsülték.
Kifejezetten aggasztó, hogy úgy tűnik, az immunrendszer korábbi megfertőződéseket követően létrejött védelmét ez a variáns a korábbiaknál hatékonyabban tudja kijátszani. Prof. Francois Ballou, a Genetics Institute at University College London professzora szerint az omikronnal kapcsolatban számítani kell az újrafertőződés megnövekedett kockázatára. A kutatókat ez a tény egyébként a legkevésbé sem lepte meg, ugyanis erre lehetett számítani a vírus korábbi variánsai által mutatott kép alapján.
Annál nagyobb megkönnyebbülésre adhat okot viszont az a tény, hogy az oltások nyújtotta védelem ennél sokkal hatékonyabbnak látszik: „Rendkívül valószínűtlen, hogy ez a variáns tökéletesen megkerülné a vakcinákat. A jelenleg használatban lévő oltóanyagok kifejezetten ellenállónak bizonyulnak a variánsok széles skálájával szemben” – állítja Peter Openshaw, az Imperial College London professzora, hozzátéve, hogy ezzel együtt még sok kutatásra és adatgyűjtésre van szükség ahhoz, hogy egészen megbízható prognózisokat lehessen felállítani a jövőre nézvést.
Már a delta variánssal megtanultuk, hogy a vakcináció a betegség súlyos lefolyásától, kiváltképp a kórházi kezeléstől óv meg elsősorban. Nem meglepő, hogy az omikronnal kapcsolatban is ez az egyik legfontosabb felmerülő, gyakorlati kérdés. Sajnos éppen erre a legnehezebb válaszolni is, mivel egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő információ és adat a variánsnak erről az aspektusáról. Bár az omikron még nincs jelen elég ideje ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonhassunk le, jelenleg úgy tűnik, hogy az alfa és a delta variánshoz képest könnyebb lefolyású megbetegedéseket okoz, és lényegesen kisebb számban jegyeztek fel omikron-fertőzés következtében kialakult súlyos, akut állapotot. Ugyanakkor emlékeznünk kell arra is, hogy ez a variáns jóval fertőzőbb, mint a korábbiak, a kórházak leterheltségére tehát továbbra is számítani kell. Ez pedig a társadalom egészének működésére is jelentős hatással bír.
Forrás:
https://www.theguardian.com/world/2021/dec/05/omicron-what-do-we-know-about-the-new-covid-variant

Ezt tudjuk az omikronról

Jó hír: az oltások továbbra is védelmet nyújtanak