A nagy oltás-mix

A nagy oltás-mix

A kutatók szerint érdemes mixelni

Az az eljárás, hogy egyazon betegség ellen ható, ám különböző vakcinákat keverjünk egymással a kedvezőbb hatás végett, viszonylag újkeletű gyakorlat, ám korántsem előzmények nélkül való. A COVID-19 pandémia idején először 2021 tavaszán kezdtek el foglalkozni a kutatók a fenti lehetőséggel. A vakcinák megjelenésével kezdődő időszak első felében a legnagyobb problémát még a korlátozott készletek és a kiugróan magas igény egymásnak feszülése jelentette. Ebből adódtak a gyakorlatban olyan, az oltóanyag-gyártók számára is új megoldások, amelyek vadonatúj kutatási lehetőségeket teremtettek. Ilyen volt például a kétdózisú oltások időben elnyújtott beadása, vagy többek között az a Combivacs néven futó kutatás, amely már az év első felében nagyszámú mintán vizsgálta a hatását annak az eljárásnak, melyben az első adag AstraZenecával oltott páciensek később Pfizer vakcinát kaptak. Az eredmény kiugróan magas antitest-számokat mutatott, a tudományos közvélemény érdeklődése pedig gyorsan a vakcina-kombinálás felé fordult.

 

A hetekben a Nature folyóiratban is megjelent több, vakcina-kombinálást vizsgáló tanulmány átfogó összegzése, melyek egytől egyig jelentős, mérhető eredményeket mutattak fel, különösen, ami az eredetileg AstraZenecával oltottaknak adott mRNS-alapú emlékeztető oltásokat illeti. A vizsgálatokból kitűnik, hogy a harmadik oltás felvételét követően jóval magasabb antitest-számot mértek a pácienseknél, mint a korábbi két AstraZeneca után.

 

Ajánlás vagy egyéni döntés

A CDC, az Amerikai Egészségügyi Hatóság pontos ajánlást dolgozott ki a harmadik, emlékeztető oltásra nézve, melynek tükrében úgy tűnik, hogy kifejezetten preferálják a különböző vakcinák keverését. Az ajánlás szerint a korábban akár mRNS-alapú Pfizerrel vagy Modernával, akár az egydózisú Janssennel oltott felnőttek számára egyaránt egy bármely, ettől eltérő típusú oltóanyagot javasolnak – legyen az vektorvírussal vagy inaktivált koronavírussal működő –, a nagyobb hatékonyság érdekében.

 

A különböző államok iránymutatásai között azonban jelentős eltérések tapasztalhatók. A világ túlnyomó részéhez hasonlóan az Egyesült Királyságban is nagy erőkkel szorgalmazzák az újabb, emlékeztető dózis felvételét a védettség növelése érdekében mindenkinél, aki a második dózist három hónapnál régebben kapta meg, itt azonban, noha a lehetőség adott, a hatóságok nem feltétlenül javallják az egyes vakcinatípusok keverését. Aki eredetileg AstraZenecát kapott, és valami oknál fogva nem vehet fel mRNS-alapú oltást, annak lehetősége van az eredeti oltóanyagból emlékeztető dózist kapni.

 

Magyarországon jelenleg nincs határozott állásfoglalás a hatóságok részéről. Mivel jelenleg a Szputnyik-V kivételével minden korábban hazánkban elérhető oltóanyagból jelentős készletek állnak rendelkezésre, a harmadik oltásra jelentkezők maguk dönthetnek arról, hogy élnek-e az oltás-mix lehetőségével, illetve, hogy milyen típusú vakcinát szeretnének megkapni.

 

 
Források:
https://www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/spanish-study-finds-astrazeneca-vaccine-followed-by-pfizer-dose-is-safe-2021-05-18/
https://www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/mixing-pfizer-astraz-covid-19-shots-with-moderna-gives-better-immune-response-uk-2021-12-06/
https://www.nhs.uk/conditions/coronavirus-covid-19/coronavirus-vaccination/coronavirus-booster-vaccine/
https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/vaccines/recommendations/immuno.html